A Csillagösvény Waldorf Iskola félállású NAPKÖZIS PEDAGÓGUST keres
2016. szeptemberi kezdéssel.
Várjuk olyan pedagógusok jelentkezését, akik lehetőség szerint Waldorf-pedagógiai (illetve ilyen irányú) képesítéssel is rendelkeznek tanítói/tanári végzettségük mellett.
Munkaidő: megegyezés szerint
Helyszín: 1112 Budapest, Repülőtéri út 6.
Egyéb feltételek személyes megbeszélésen.
Jelentkezés: 2016. augusztus 20-ig, az info@waldorf-csillagosveny.hu e-mail címen.
Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium és AMI keresi leendő (akár pályakezdő) kollégáit!
Matematika, fizika, biológia, euritmia, angol és spanyol tantárgyak tanítására.
Amennyiben a Waldorf pedagógia iránt fogékony, ilyen irányban továbbképzésre nyitott, a világra, a fiatalokra kíváncsi, és szeretne egy progresszív, a múlt értékeit, a jövő kihívásait figyelembe vevő iskola lelkes pedagógusa lenni, várjuk a fényképes önéletrajzot, a motivációs levelet (nyelvtanároknál a megfelelő nyelven) és az ajánló levelet tartalmazó pályázatát a tanarfelvetel@prwk.hu címre.
A Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium 2016. augusztusától iskolatitkárt keres teljes állásba
Az állás betöltéséhez szükséges: minimum középiskolai végzettség; iskolatitkári ügyintézésben való jártasság; erkölcsi bizonyítvány.
Az ideális jelölt: naprakészen vezeti a tanulók nyilvántartásához kapcsolódó elektronikus és papíralapú adminisztrációt (KIR rendszer, beírási naplók, törzslapok, bizonyítványok stb.); precízen végzi a tanulók felvételével, kilépésével kapcsolatos feladatokat; felelős az e-napló adatainak karbantartásáért; az ebédeltetéssel összefüggő teendők ellátásáért.
Időszakos feladatai: az országos kompetenciaméréshez kötődő adminisztratív tevékenységek; statisztikai adatszolgáltatáshoz adatok biztosítása; középfokú beiskolázás kapcsán felmerülő teendők; NETFIT adminisztráció; iskolaorvossal, védőnővel való kapcsolattartás.
Fontos, hogy leendő iskolatitkárunk szeresse a gyerekeket, az iskola dolgozóival és a szülőkkel jó viszonyt ápoljon.
Az álláspályázatokat, mely tartalmazza a fényképes szakmai önéletrajzot, az iskolai végzettséget igazoló dokumentumokat június 17-ig várjuk az allas@prwk.hu címen.
A Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Gimnáziumi Tagozata
NÉMET ÓRAADÓ NYELVTANÁRT keres a 2016/17-es tanévtől.
Olyan pedagógusok jelentkezését várjuk, akik nyitottak az antropozófiára és a Waldorf-pedagógiára, a folyamatos önképzésre és szívesen vennének részt egy független, önigazgató iskola életében. Heti munkavégzés ideje: 8 óra, középiskolai osztályokban.
Szükséges végzettség: a tantárgynak megfelelő szakos egyetemi szintű vagy mesterfokozatú tanár, e mellett akkreditált pedagógus-továbbképzésen szerzett Waldorf-pedagógusi képesítéssel rendelkezik vagy a munkába lépéstől számított 2 éven belül megkezdi Waldorf-pedagógiai tanulmányait.
A pályázatokat (szakmai önéletrajz, motivációs levél, az állás betöltéséhez szükséges végzettséget igazoló dokumentumok másolatai) a feszekugyvivo@gmail.com-ra várjuk.
A FÉSZEK WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓ TAGOZATA ZENE TANÁRT KERES
a 2016/17-es tanévtől.
Olyan pedagógusok jelentkezését várjuk, akik nyitottak az antropozófiára és a Waldorf-pedagógiára, a folyamatos önképzésre és szívesen vennének részt egy független, önigazgató iskola életében.
Szükséges végzettség:
- a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett tanító, e mellett akkreditált pedagógus-továbbképzésen szerzett Waldorf-pedagógusi képesítéssel rendelkezik vagy a munkába lépéstől számított 2 éven belül megkezdi Waldorf-pedagógiai tanulmányait,
- a tantárgynak megfelelő szakos tanár (főiskolai vagy egyetemi végzettséggel), e mellett akkreditált pedagógus-továbbképzésen szerzett Waldorf-pedagógusi képesítéssel rendelkezik vagy a munkába lépéstől számított 2 éven belül megkezdi Waldorf-pedagógiai tanulmányait,
- a tanított tantárgynak megfelelő Waldorf-szaktanári képesítéssel rendelkezik.
A pályázatokat (szakmai önéletrajz, motivációs levél, az állás betöltéséhez szükséges végzettséget igazoló dokumentumok másolatai) a feszekugyvivo@gmail.com-ra várjuk.
A Pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola spanyol / olasz / francia / orosz szakos nyelvtanárt keres
Várjuk mindazon tanítók és tanárok jelentkezését, akik nyelv-szakos tanárok; nyitnának a Waldorf-pedagógia megismerésére és alkalmazására vagy már rendelkeznek Waldorf-pedagógiai végzettséggel és szívesen dolgoznának egy gyönyörű pilisi faluban, illetve örömmel csatlakoznának egy lelkes, energikus Tanári Kollégiumhoz.
Amit a rendkívüli környezeten és a kiváló csapaton kívül kínálunk: az állami garantált jövedelemnél akár magasabb jövedelem, egyéni fejlődési lehetőség, illetve ennek anyagi és széleskörű szakmai támogatása.
A pályázatok elbírálásánál fontos lesz számunkra: a természet és a gyermekek szeretete, nyitottság az új ismeretekre, rugalmasság és határozottság, a Waldorf-pedagógia iránti affinitás, a Waldorf-pedagógiai végzettség természetesen előnyt jelent!
A munkakör betöltéséhez teljes állású munkatársat keresünk.
A jelentkezéskor benyújtandó iratok: motivációs levél, leírással a Waldorf-pedagógiához való kapcsolatáról; fényképes önéletrajz; a diploma másolata
A pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni:
– Elektromos formában a deak.ferenc@kekvolgy.hu címre.
– Postai úton: Kékvölgy Waldorf Iskola Deák Ferenc részére, 2009 Pilisszentlászló, Szabadság tér 3.
További információ Deák Ferenctől kapható a 30-552-9949-es telefonszámon vagy a deak.ferenc@kekvolgy.hu címen.
A Csillagberek Waldorf Általános Iskola és AMI délutános tanítót keres
2016 szeptemberétől teljes állásban.
Elvárások: tanítói, konduktor-tanítói vagy gyógypedagógusi végzettség vagy általános iskolai tanári végzettség; pedagógusi tapasztalat; Waldorf-pedagógia ismerete. A Waldorf-pedagógusi végzettség előnyt jelent.
Bérezés a pedagógus bértáblát alapul véve megegyezés szerint.
A pályázathoz kérjük csatolni a részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, a rendelkezésre álló ajánlásokat és referenciákat, valamint a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát.
A jelentkezéseket az osvath.andrea@csillagberek.hu email címre várjuk.
A jelentkezés határideje: 2016. május 31.
További információk az iskoláról: http://csillagberek.hu
Kérdés esetén Osváth Andrea kereshető a 20/9375609 telefonszámon.
A Csillagberek Waldorf Általános Iskola és AMI németnyelv-tanárt keres
2016 szeptemberétől félállásban.
Elvárások: németnyelv-tanári végzettség; pedagógusi tapasztalat; Waldorf-pedagógia ismerete
A Waldorf-pedagógusi végzettség előnyt jelent.
Bérezés a pedagógus bértáblát alapul véve megegyezés szerint.
A pályázathoz kérjük csatolni a részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, a rendelkezésre álló ajánlásokat és referenciákat, valamint a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát.
A jelentkezéseket az osvath.andrea@csillagberek.hu email címre várjuk.
A jelentkezés határideje: 2016. május 31.
További információk az iskoláról: http://csillagberek.hu
Kérdés esetén Osváth Andrea kereshető a 20/9375609 telefonszámon.
A Csillagberek Waldorf Általános Iskola és AMI extra lesson tanárt keres
2016 szeptemberétől.
Elvárások: extra lesson végzettség; pedagógusi tapasztalat.
A gyógypedagógusi végzettség előnyt jelent.
Bérezés a pedagógus bértáblát alapul véve megegyezés szerint.
A pályázathoz kérjük csatolni a részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, a rendelkezésre álló ajánlásokat és referenciákat, valamint a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát.
A jelentkezéseket az osvath.andrea@csillagberek.hu email címre várjuk.
A jelentkezés határideje: 2016. május 31.
További információk az iskoláról: http://csillagberek.hu
Kérdés esetén Osváth Andrea kereshető a 20/9375609 telefonszámon.
A Fóti Szabad Waldorf Iskola angol szakos középiskolai tanárt keres a 2016/2017-es tanév megkezdésétől.
Az állás betöltéséhez egyetemi végzettség szükséges, Waldorf-képesítés, valamint egyéb szakpárosítás előnyt jelent. Fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel várjuk a jelentkezéseket a titkarsag@fotiwaldorf.hu címre.
A Csillagösvény Waldorf Iskola félállású KERTMŰVELÉS TANÁRT keres.
Előnyt jelent waldorf pedagógiai (illetve ilyen irányú) képesítés.
Feltétel: – szakos tanári végzettség és biodinamikus (Demeter) szemléletű tanfolyam; vagy közép- vagy felsőfokú szakmai végzettség (kertész vagy agrár), szakmai gyakorlat és biodinamikus (Demeter) szemléletű tanfolyam; vagy kertész irányú waldorf szaktanári képesítés
A jelentkezéskor benyújtandó iratok: motivációs levél, leírással a Waldorf-pedagógiához való kapcsolatáról; fényképes önéletrajz; diploma másolata
A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. augusztus 20.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni:
Elektronikus formában a info@waldorf-csillagosveny.hu címre.
Postai úton: Csillagösvény Waldorf Iskola 1112 Budapest, Repülőtéri út 6.
A Sopronban induló Várhely Waldorf Iskola pedagógusokat keres a 2016/2017 tanévtől.
Az induló Waldorf-iskola a 2016/2017-es tanévre olyan osztálytanító jelentkezését várja, aki állami felsőoktatási intézményben szerzett tanítói vagy tanári diploma mellett Waldorf-osztálytanítói képesítéssel is rendelkezik. Waldorf iskolában szerzett tapasztalat és intézményvezetői végzettség előnyt jelent. Lakhatási támogatást biztosítunk.
Az iskola képviseletére közoktatás-vezetői végzettséggel rendelkező pedagógust keresünk, aki lehetőleg Waldorf-pedagógiai képesítéssel is rendelkezik, de mindenképpen elkötelezett a Waldorf-pedagógia iránt.
A leendő iskola olyan nyelvtanárok jelentkezését is várja, akik Waldorf pedagógiai képesítéssel is rendelkeznek, illetve vállalják, hogy a tanítással párhuzamosan elkezdik a végzettség megszerzését. Elsősorban német és angol nyelvtanárokat keresünk, de más idegen nyelvtől sem zárkózunk el a Waldorf-végzettség megléte esetén.
Euritmia szaktanárt is keresünk a 2016/2017-es tanévtől induló lehetőleg két osztály óráinak ellátására. Az euritmia szaktanár rendelkezzen az Euritmia Iskolák Nemzetközi Szövetsége által elismert magyarországi vagy külföldi képzésen szerzett euritmia alapdiplomával, valamint a pedagógiai euritmia oktatására jogosító végzettséggel.
A jelentkezőktől minden esetben részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatait várjuk.
Jelentkezés:
e-mail: waldorfsopron@gmail.com; Tel.: Marth-Kovács Ildikó +36 20 4997310; Madarászné Zügn Anita +36 70 2464544
A Fóti Szabad Waldorf Óvoda óvodapedagógust keres.
Az állás betöltéséhez óvodapedagógusi végzettség szükséges, Waldorf-képzettség előnyt jelent. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel a titkarsag@fotiwaldorf.hu címre várjuk.
A Pesthidegkúti Waldorf Iskola felsőtagozatos tanári karába, az oktatás színvonalának folyamatos emelésének szándékával magyartanárt keres.
A feladatkör évenként bővülő, a 2016/17-es tanévben induló gimnáziumi 9. osztállyal kezdődik.
Várjuk olyan pedagógusok jelentkezését, akik nyitottak az antropozófia emberszemléletére és a Waldorf-pedagógiára. A magyartanár epochát, szakórát, igény esetén fakultációt és egyéb foglalkozást is tart. Szorosan együttműködik az osztályban tanító többi tanárral, figyelemmel kíséri a diákok testi, lelki és szellemi fejlődését, bekapcsolódik a tutori munkába, segíti a 12. osztály diplomamunkáinak elkészítését. Kísérőtanárként a kirándulások és más iskolán kívüli programok aktív tagja. A szülőkkel való együttműködésre kész, a szülői esteken szükség esetén képet ad munkájáról. Részt vesz a tanári konferenciákon, és az iskola rendezvényein.
Ideális jelentkező az, aki magasfokú együttműködési készséggel, innovatív szemlélettel és kellő teherbírással rendelkezik, végzettségét tekintve pedig megfelel a Magyar Waldorf Iskolák kerettantervében meghatározottaknak.
„A 9-13. évfolyamon szaktanárként foglalkoztatható, aki a tantárgynak megfelelő szakos egyetemi szintű vagy mesterfokozatú tanár, e mellett akkreditált pedagógus-továbbképzésen szerzett Waldorf-pedagógusi képesítéssel rendelkezik vagy a munkába lépéstől számított 2 éven belül megkezdi Waldorf-pedagógiai tanulmányait”
A jelentkezés határideje 2016. március 1. Jelentkezni elektronikus levélben, az info@phwi.hu email címen lehet. A jelentkezéshez kérjük csatolni a szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, ajánlásokat, referenciákat, és az állás betöltéséhez szükséges dokumentumok másolatait.
A tatai Waldorf-kezdeményezés keresi
azt a Waldorf osztálytanítói végezettséggel és gyakorlattal rendelkező pedagógust, aki szeretne közösségünkhöz tartozni, és iskolánk
alapító osztálytanítója
lenne.
Az iskola egy Tata mellett fekvő kis faluban nyílik, amely négy városból is jól megközelíthető.
Jelentkezni lehet fényképes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel, illetve a végzettségeket igazoló dokumentumok másolataival az alábbi email címen:
waldorfiskola.tata@gmail.com
Kezdeményezésünkkel, illetve az állással kapcsolatban további információ a waldorfiskola.tata@gmail.com email címen, illetve a 06-20-579-2928-as telefonszámon kapható.
A tatai Waldorf Iskolakezdeményezés
keresi azt a pedagógust,
aki elkötelezettséget érez magában a Waldorf-pedagógia iránt, és szeretne közösségünkhöz tartozni. Várunk, ha kedved van egy kis, családias iskolában tanítani, és úgy érzed, hogy el tudsz vállalni egy osztályt nyolc évre.
Az iskola egy Tata mellett fekvő kis faluban nyílik, amely négy városból is jól megközelíthető.
Jelentkezni lehet fényképes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel, illetve a végzettségeket igazoló dokumentumok másolataival az alábbi email címen:
waldorfiskola.tata@gmail.com
A jelentkezés feltétele Waldorf tanítói végzettség, illetve szándék a Waldorf-pedagógiai képzés elvégzésre.
A pályázatokat folyamatosan várjuk. Kezdeményezésünkkel, illetve az állással kapcsolatban további információ a waldorfiskola.tata@gmail.com email címen, vagy a 06-20-579-2928-as telefonszámon kapható.
Keressük a paks-dunakömlődi Aranyhal Waldorf Általános Iskola
leendő osztálytanítóját!
Várunk, ha – szeretsz tanítani és ez a hivatásod, nyitott vagy a Waldorf-pedagógia iránt, közösségünk tagja szeretnél lenni, szeretnél részt venni a Tanári Kollégium munkájában, mielőbb tudsz csatlakozni hozzánk.
Jelentkezési határidő: 2016. február 25.
Jelentkezés feltétele: állami tanári, tanítói diploma, Waldorf osztálytanítói/szaktanári végzettség. Tanítási gyakorlat, intézményvezetői képesítés előnyt jelent.
Várjuk a jelentkezést és a szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, ajánlást, a végzettsége(ke)t igazoló dokumentum(ok) másolatát az aranyhalwaldorf@gmail.com
címre. Ha kérdésed van: Boros-Zágon Fruzsina
06/20 942 0149
A solymári Fészek Waldorf iskola a 2016/17-es tanévben induló első osztálya számára osztálytanítót keres.
Waldorf-képesítés és az antropozófia iránti elkötelezettség előnyt jelent. A jelentkezéseket (szakmai önéletrajz, motivációs levél) az alábbi elérhetőségeken várjuk: E-mail: ugyvivo@feszekiskola.hu; Személyesen/postai úton: Fészek Waldorf Iskola; 2083 Solymár, József Attila u. 26.
A jelentkezés határideje és a jelentkezők meghallgatása folyamatos.
Fóti Szabad Waldorf Iskola spanyol szakos részmunkaidős középiskolai tanárt keres februári munkakezdéssel.
Az állás betöltéséhez egyetemi végzettség szükséges, Waldorf-képesítés előnyt jelent. Fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel várjuk a jelentkezéseket a titkarsag@fotiwaldorf.hu címre.
A Fóti Szabad Waldorf Iskola osztálytanítót keres a 2016/2017-es tanévben induló első osztályához.
Az állás betöltéséhez pedagógus végzettség, valamint Waldorf-képesítés (vagy annak megkezdése) szükséges. Fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel várjuk a jelentkezéseket a titkarsag@fotiwaldorf.hu e-mail címre.
A 2016/2017-es tanévben Sarkadon induló „Cifra Palota” Waldorf Iskola keres
ALAPÍTÓ OSZTÁLYTANÍTÓT
JELENTKEZZ HA: hivatásodnak tekinted a gyermekekkel való foglalkozást • elkötelezett vagy a Waldorf pedagógia iránt • pedagógus és waldorf tanári végzettséggel rendelkezel • örömmel lennél alapító osztálytanítója az új iskola közösségének!
MIT NYÚJTUNK NEKED? Dinamikus, szeretet teljes szakmai és szülői csapat: bizalom, elfogadó, támogató légkör • a szakmai kompetenciák támogatása, tisztelete • gyakorlatias, aktív szülői részvétellel.
BÉREZÉS a bértábla figyelembevételével, és a lakhatási hozzájárulás egyéni megállapodás szerint.
Kérjük egy rövid bemutatkozásban írd le eddigi életutadat, tapasztalataidat, és
hogy miért szeretnél az új iskola alapításába bekapcsolódni!
Jelentkezés: cifrapalota2015@gmail.com • Püski Edit +36 70/ 4116834
A jelentkezés határideje és a jelentkezők meghallgatása folyamatos.
Az újpesti Csillagberek Waldorf Általános Iskola Tanári Kollégiuma a Waldorf-pedagógia iránt elkötelezett osztálytanítót keres jelenlegi első osztálya számára.
Várjuk mielőbbi jelentkezésed, ha tanítói, konduktor-tanítói vagy gyógypedagógusi végzettség mellett akkreditált pedagógus-továbbképzésen szerzett Waldorf-osztálytanítói képesítéssel vagy általános iskolai vagy középiskolai tanári végzettség mellett akkreditált pedagógus-továbbképzésen szerzett Waldorf-osztálytanítói képesítéssel és Waldorf vagy más iskolában szerzett pedagógusi tapasztalattal rendelkezel.
Bérezés a pedagógus bértáblát alapul véve megegyezés szerint.
A pályázathoz kérjük csatolni a részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, a rendelkezésre álló ajánlásokat és referenciákat, valamint a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát. A jelentkezéseket az osvath.andrea@csillagberek.hu email címre várjuk. A jelentkezés határideje és a jelentkezők meghallgatása folyamatos.
További információk az iskoláról: http://csillagberek.hu
Kérdés esetén Osváth Andrea kereshető a 20/9375609 telefonszámon.
A Fehérlófia Waldorf Iskola várja osztálytanítóját a 6. osztályba!
Kedves 6-os osztálytanítónk! Reméljük az alábbiakban magadra ismersz, és mihamarabb ránk találsz! Te vagy az akit várunk, ha: elhívatást érzel a Waldorf-pedagógia iránt, szellemi utadat egy immár tizenhárom éve működő iskolában szeretnéd folytatni, vállalod, hogy osztályközösségünk tanítójává válsz.
Nagy-nagy szeretettel és bizalommal várjuk jelentkezésedet!
A jelentkezéseket az iskola@feherlofiawaldorf.hu vagy 8248 Nemesvámos, Kossuth u. 24. címre várjuk.
A pályázati felhívás részletei az iskola honlapján olvasható: http://feherlofiawaldorf.hu/
Jelentkezési határidő: 2015. március 31.
Az Esztergomi Waldorf Óvoda és Iskola Kezdeményezés osztálytanító jelentkezését várja, a 2016. szeptemberében induló intézményébe.
Pályázati feltételek: tanító vagy tanár végzettség, Waldorf végzettség
Olyan pedagógust várunk közösségünkbe, aki elkötelezett a Waldorf-pedagógia szellemisége iránt és szívesen részt venne leendő osztálytanítóként az előkészületi munkákban is. Előnyt jelent: Waldorf iskolában szerzett szakmai tapasztalat
Jelentkezés e-mail-en a tompaandrea24@gmail.com-ra.
Csatolandó dokumentumok: szakmai önéletrajz, motivációs levél, végzettséget igazoló dokumentumok másolatai, fénykép
A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
06-30/265-6299, tompaandrea24@gmail.com
Az Esztergomi Waldorf Óvoda és Iskola Kezdeményezés óvodapedagógus jelentkezését várja, a 2016. szeptemberében induló intézményébe.
Pályázati feltételek: állami óvodapedagógus végzettség, Waldorf végzettség
Olyan pedagógust várunk közösségünkbe, aki elkötelezett a Waldorf-pedagógia szellemisége iránt és szívesen részt venne az előkészületi munkákban is.
Előnyt jelent: Waldorf óvodában szerzett szakmai tapasztalat.
Jelentkezés e-mail-en a tompaandrea24@gmail.com-ra.
Csatolandó dokumentumok: szakmai önéletrajz, motivációs levél, végzettséget igazoló dokumentumok másolatai, fénykép
A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
06-30/265-6299, tompaandrea24@gmail.com
A Pátyi Waldorf Iskola Tanári Kollégiuma lelkes, a Waldorf-pedagógia iránt elkötelezett osztálytanító kollégát keres a 2016. szeptemberében induló elsős osztálya számára.
Évről-évre bővülő iskolánk csendes, falusias környezetben fekszik 35 percre a Széll Kálmán térről. Olyan jelentkezőket várunk, akik rendelkeznek Waldorf-osztálytanítói képesítéssel és állami felsőoktatási intézményben szerzett tanítói, általános iskolai tanári, vagy középiskolai tanári végzettséggel. A jelentkezéseket önéletrajzzal, motivációs levéllel és a végzettséget igazoló dokumentumok másolatával a titkarsag@patyiwaldorf.hu emailcímre várjuk.
Hívunk, várunk Szentesre, kedves Waldorf-pedagógus!
Ha szívesen részt vennél egy alakuló Waldorf óvoda és/vagy iskola kialakításában, megteremtésében, és mindennapi életében, jelentkezz!
Szentes egy szépséges és élhető város, a Waldorf-szemlélethez gyönyörűen illeszkedő környezetben. Ha szívesen részt vennél egy alakuló Waldorf óvoda és/vagy iskola kialakításában, megteremtésében, és mindennapi életében, jelentkezz! Ha szívesen élnél és tevékenykednél Szentesen, hívj, nézz körül, ismerkedjünk meg! Fejlődjünk együtt! Vár egy elhivatott Waldorf-közösség Szentesen!
Kapcsolattartó: Balogh Melinda 0630/408-9992
E-mail: szentesiwaldorf@gmail.com
Facebook: Szentesi Waldorf Kezdeményezés
A Fóti Szabad Waldorf Óvoda teljes munkaidős délelőttös és részmunkaidős délutános óvodapedagógust keres a azonnali kezdéssel.
Az állás betöltéséhez óvodapedagógusi végzettség szükséges, Waldorf-képzettség előnyt jelent.
A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel a titkarsag@fotiwaldorf.hu címre várjuk.
A Közép-budai Waldorf Általános Iskola, angol szakos, óraadó tanár kollégát keres 2015 szeptemberi munkakezdéssel 1-3. osztályos gyerekek mellé, heti 6 órában. Waldorf pedagógiai végzetség előnyt jelent. A kiépülő iskola miatt évről-évre folyamatosan bővülő óraszámot jelent az állás
A pályázathoz kérjük csatolni a részletes szakmai önéletrajzot, a motivációs levelet, a rendelkezésére álló ajánlásokat és referenciákat, valamint a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát.
A jelentkezés és a jelentkezők meghallgatása folyamatosan történik.
A jelentkezéseket az iroda@kozepbudaiwaldorf.hu címre várjuk.
A Fóti Szabad Waldorf Óvoda részmunkaidős (27,5/40 óra) délutános óvodapedagógust keres a 2015. szeptemberi kezdéssel.
Az állás betöltéséhez óvodapedagógusi végzettség szükséges, Waldorf-képzettség előnyt jelent. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel a titkarsag@fotiwaldorf.hu címre várjuk.
A Fóti Szabad Waldorf Iskola angol szakos részmunkaidős felső tagozatos-középiskolai tanárt keres.
Az állás betöltéséhez egyetemi végzettség szükséges, Waldorf-képesítés előnyt jelent. Fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel várjuk a jelentkezéseket a titkarsag@fotiwaldorf.hu címre.
Fehérlófia Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
francia nyelvtanárt keres
Jelentkezés módja: az iskola címére elektronikus vagy postai úton benyújtott pályázattal, mely a következőket tartalmazza: motivációs levél, az állás betöltéséhez szükséges végzettséget igazoló dokumentum(ok) másolata(i)
A jelentkezéseket az iskola@feherlofiawaldorf.hu vagy a 8248 Nemesvámos, Kossuth u. 24. címre várjuk.
A pályázat beadásának határideje: 2015. június 5.
A Fehérlófia Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola osztálytanítói állást hirdet a jelenlegi 3. és 5. osztálya számára
Olyan pedagógusok jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek Waldorf-pedagógiai végzettséggel és tapasztalattal.
Jelentkezés módja: az iskola címére elektronikus vagy postai úton benyújtott pályázat, mely a következőket tartalmazza: szakmai önéletrajz, motivációs levél. ajánlások, referenciák, az állás betöltéséhez szükséges végzettségét igazoló dokumentum(ok) másolata(i). Az állás a felvételi folyamat után betölthető.
A pályázat beadásának határideje: 2015. május 29.
A jelentkezéseket az iskola@feherlofiawaldorf.hu vagy 8248 Nemesvámos, Kossuth u. 24. címre várjuk.
Sopronban alakuló Waldorf iskola és óvoda számára keresünk pedagógusokat
Terveink szerint a 2016/2017-es tanévtől induló Waldorf-iskola várja olyan alapító osztálytanító jelentkezését, aki állami felsőoktatási intézményben szerzett tanítói vagy tanári diploma mellett Waldorf-osztálytanítói képesítéssel is rendelkezik. A 2015/2016-os tanévben magántanulói csoport létrehozásával szeretnénk megalapozni a leendő iskola tanulói és szülői közösségét, így Waldorf-osztálytanítóra már szeptembertől szükségünk van.
A leendő alapító tanító lehetőleg rendelkezzen Waldorf iskolában szerzett tapasztalattal (de ez nem követelmény), közoktatás-vezetői végzettség vagy pedagógus szakvizsga megléte előnyt jelent. Lakhatási támogatást biztosítunk.
A 2015/2016 tanévtől induló Kerekerdő Óvoda az állami felsőfokú óvoda-pedagógusi végzettség mellett Waldorf képesítéssel és szakmai tapasztalattal is rendelkező, lelkes, kitartó, elkötelezett óvoda-pedagógust keres 2015. szeptemberi kezdéssel.
Vezetői képesítés, pedagógus szakvizsga megléte előnyt jelent. (Az óvoda lehetőleg az indulást követő tanévtől Waldorf óvodaként szeretne működni.)
A jelentkezőktől mindkét esetben részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatait várjuk.
Jelentkezés:
e-mail: kerekerdosopron@gmail.com
Tel.: Bárány Bertha Veronika +36 70 6174336 (óvoda)
Marth-Kovács Ildikó +36 20 4997310 (iskola)
A Pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola FEJLESZTŐPEDAGÓGUS munkakörbe munkatársat keres!
Várjuk mindazon tanulásban akadályozott vagy pszichopedagógia vagy logopédia szakos gyógypedagógusok jelentkezését, akik nyitnának a Waldorf-pedagógia megismerésére és alkalmazására vagy extra lesson tanári végzettséggel rendelkeznek és szívesen dolgoznának egy gyönyörű pilisi faluban, illetve örömmel csatlakoznának egy lelkes, energikus Tanári Kollégiumhoz.
Amit a rendkívüli környezeten és a kiváló csapaton kívül kínálunk: az állami garantált jövedelemnél akár magasabb jövedelem, egyéni fejlődési lehetőség, illetve ennek anyagi és széleskörű szakmai támogatása.
A pályázatok elbírálásánál fontos lesz számunkra: a természet és a gyermekek szeretete, nyitottság az új ismeretekre, rugalmasság és határozottság, a Waldorf-pedagógia iránti affinitás, a Waldorf-pedagógiai végzettség természetesen előnyt jelent!
A munkakör megegyezés szerint részmunkaidőben vagy teljes állásként is betölthető.
A jelentkezéskor benyújtandó iratok: motivációs levél, leírással a Waldorf-pedagógiához való kapcsolatáról; fényképes önéletrajz; a diploma másolata
A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. május 15.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni:
– Elektromos formában a kormos.judit@kekvolgy.hu címre.
– Postai úton: Kékvölgy Waldorf Iskola Kormos Judit részére, 2009 Pilisszentlászló, Szabadság tér 3.
További információ Kormos Judittól kapható a 20-5952053-as telefonszámon vagy a kormos.judit@kekvolgy.hu címen.
Megismerkednénk a paksi Aranyhal Waldorf Kezdeményezés és Általános Iskola alapító osztálytanítójával
Végzettsége: Waldorf osztálytanító/szaktanári végzettség. Állami tanári, tanítói diploma, tanítási gyakorlat előnyt jelent.
Várjuk a jelentkezést és a szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, ajánlást a végzettsége(ke)t igazoló dokumentumo(k) másolatát az aranyhalwaldorf@gmail.com címre.
Ha kérdés van: Cuhorka Kata +70 331 5639
A jelentkezés folyamatos.