Egy Waldorf-iskola létrejöttéhez, az azt életre hívó szülői igényen kívül, képzett Waldorf-pedagógusokra is szükség van. Ennek köszönhető, hogy 1991-ben megalakult Solymáron Közép-Kelet Európa egyetlen nappali Waldorf-osztálytanító képzése.
Az intézmény létrehozója és fenntartója, a „Török Sándor” Waldorf-pedagógiai Alapítvány, 1988 óta működik Solymáron és Budapesten; kiemelten közhasznú alapítvány, tevékenységét egy 5 tagú kuratórium felügyeli. Az alapítványhoz jelenleg 4 oktatási intézmény tartozik: a Waldorf Pedagógiai Intézet, valamint két óvoda, egy iskola.
A képzés indulásakor jelentős szakmai segítséget kapott a németországi witten-anneni Waldorf Pedagógiai Intézettől: rendszeresen küldött vendégtanárokat, és fogadott magyarországi diákokat, akiket ösztöndíjjal is megtámogatott witten-anneni tanulmányaik idején. A solymári intézet witten-i mintára kötelezően választható műveltségi területeket is létre hozott (idegen nyelv, ének-zene, angol, dráma és kézimunka és képzőművészet területeken).
A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve elismeri a solymári négyéves nappali osztálytanító-képzésen szerzett diplomát, függetlenül attól, hogy nem felsőoktatási intézmény adta ki (és ennek megfelelően elfogadják a törvényes működést rendszeresen ellenőrző hatóságok is). Nappali képzésünket, elsősorban gazdasági okok miatt, a 2011/12-es tanévben le kell zárnunk. Jelenleg dolgozunk a képzés újra indításához szükséges anyagi háttér megteremtésén.
A négyéves nappali képzés kiépülését követően pedagógus-továbbképzésként akkreditált, képzések indultak főiskolát, illetve egyetemet végzett tanítók, tanárok számára. A 2003-ban akkreditáltatott hároméves, levelező pedagógus-továbbképzés a mai napig működik. A képzés különlegessége, hogy az első, alapozó év után további két éven át specializációra is lehetőséget ad. Az idegennyelv illetve a középiskolai tanárok számára jelenleg ez az egyetlen képzési lehetőség Magyarországon. A Waldorf-iskolák Waldorf-pedagógus képesítésként fogadják el a képzés elvégzésekor kiadott tanúsítványt.
2013-ban – az új kerettanterv elfogadását követően – szükségessé vált új képzések megszervezése Waldorf-szaktanárok számára. Így jött létre a a kézimunka-tanári és a Biodinamikus Egyesülettel együttműködésben működő kertésztanári képzés.
A képzési palettát tovább színezik 30 órás tanfolyamaink, melyek a Waldorf-pedagógiai egyes részterületeibe nyújtanak alaposabb bepillantást.
A 2014-15-ös tanévben az Intézetben 114 hallgató tanul.
Távoktatás vagy levelező képzés esetleg van-e?
Kedves Katalin!
Van levelező képzésünk, posztgraduális. A “POSZTGRADUÁLIS WALDORF-PEDAGÓGUS KÉPZÉS” menüpontban olvashat róla.
a WPI munkatársai